"Amikor megbetegedett, családja a kórházba szállította, ahol kezelték is, de nem tudak mit kezdeni vele. Nem volt láza, nem fájt semmije, csak éppen napról napra betegebb lett. Elhagyta minden ereje, és a kezelések dacára is a halálán volt. (...)
A szerencsétlen beteg nő elsuttogta a papnőnek, hogy kukoricakapálás közben megismerkedett egy férfival. A férfi hirtelen toppant eléje a kukorica közül, pedig az asszony szerint nem lett volna szabad ott lennie. Nem azért, mert a kukorica megántulajdonban volt, hanem mert mielőtt a kapálásba kezdett volna, ellenőrizte a sorokat, és nem látott közöttük senkit. Csodálkozott is egy kicsit, majd amikor beszélgetni kezdtek, úgy érezte, hogy majdnem elalél a gyönyörűségtől. A férfi olyan szépen beszélt vele, ahogy még soha senki életében. Dicsérte a szemét, a száját, az alakját, mindenét, amivel csak egy nőt le lehet venni a lábáról. Ha a férfi akarta volna, hát azon nyomban az övé lett volna, tekintettel arra, hogy szabad volt; az ura már évekkel korábban elhalálozott. A férfi azonban egyelőre nem akarta, hogy az övé legyen... Csupán arra kérte, hogy üldögéljenek egymás mellett szép csendben, kéz a kézben.
Az asszony szerint gyönyörű volt minden, mint a mesékben. Ahogy kézen fogva ült a férfival, ezernyi csodálatos dolgot látott, mintha álmodna. A férfi egy idő után kihúzta a kezét a kezéből, és elköszönt tőle.
Ám előtte szavát vette, hogy másnap is kijön kapálni. Ő meg is ígérte neki. Ettől kezdve az asszony megváltozott. Családjának fogalma sem volt róla, mitől támadt fel benne ennyire a kapálhatnék. Emlékezetük szerint mindig is utálta a kukoricakapálást, most viszont naponta feljárt a kukoricásba, ha kellett, ha nem. Majd egyik napról a másikra fogyni kezdett, mint az égő gyertya. Na, ekkor vitték orvoshoz, persze mindhiába. Elmondta ugyan az orvosának, hogy kapálgatni szokott a kukoricásban, és egy emberrel gyakran el is beszélget, de a doktort nem érdekelte. A papnő azonban azonnal tudta, mi a helyzet. Egy kukoricaszellem szúrta ki magának.
Sokan azt hiszik, hogy a kukoricában szellemek élnek, akik mint a vámpírok, elszívják a kukoricamunkások életerejét.
Állítólag csak ráteszik a kezüket az áldozatra, azok életereje pedig valahogy átáramlik beléjük. És ami a fő: nem marad nyoma. Ettől az erőtől képesek úgy viselkedni, mintha élő emberek lennének. Az életerő olyannyira megváltoztatja őket, hogy láthatóvá válnak, mert egyébként láthatatlanok."
Azon gondolkodtam, hogy vajon a való életben is előfordulhat-e ilyesmi.. Mert bizony egyre gyengébbnek érzem magam. Mintha valaki kiszívná belőlem az életerőmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése