Másvalaki.

Olyan furcsa. Volt az reklám. Egy bácsi önfeledten biciklizik a városban, elhalad autósok, gyalogosok, a sarki zöldséges néni mellett, mindeközben látja, hogy mindenki feje felett ott lebeg A szó: "MÁSVALAKI." Szó szerint így hangzott: „Mindannyian azt hisszük, hogy balesetek csakis másvalakivel történhetnek, velünk sohasem. Bár mindez csak nézőpont kérdése, ha jobban belegondolunk.." És ez annyira igaz. A reklám végén a bácsi feje felett jelenik meg a felirat: MÁSVALAKI, és elüti egy autó.
Én is mindig azt hittem, hogy rossz dolgok velem nem történhetnek, csakis másokkal. Én sosem leszek beteg, mindig boldog leszek. Sohasem veszek majd össze senkivel. Sohasem hunynak el szeretteim, örökké fognak élni. Mert én nem vagyok MÁSVALAKI. Aztán az élet egyre inkább megmutatta, hogy én ugyanannyira másvalaki vagyok (ha egy kicsit nem jobban..), mint a többi ember a nagyvilágban. Ahogy az ember egyre idősebbé és tapasztaltabbá válik, egyre inkább rádöbben a Világ Dolgaira.

Általános paranoia.

Nem akarom megint azt a szörnyű érzést. Fájdalom, keserűség, magány. Így érez az ember, amikor elhagyja az a személy, akit a legjobban szeret, akiért bármit, BÁRMIT az ég adta világon megtenne, csak hogy boldog lehessen. Csak hogy mosolyogni láthassa, ha csak egy kis időre is.
Akivel ha együtt van, már semmi sem tűnik olyan üresnek. Akit sohasem engedne el.. Még a legnagyobb bajban sem. (Még ha kitörne a zombiapokalipszis, akkor sem.)

Nem akarok egyedül maradni. Nélküle...
Alapjáraton nem vagyok ilyen érzelgős.
Nyál forever. (Y)