2012. február 28., kedd

Ribancok vagytok, ez a szakszó rátok.

Ha úgy viselkedsz, mint egy ribanc, akkor persze, hogy azokat a pasikat vonzod magadhoz, akik csak kihasználnak.. Megy a rinyálás, hogy "nem találok pasit..", "nem találom a nagy Őt..", de abba nem gondol bele, hogyha nem úgy viselkedne, MINT egy kibaszott KURVA, akkor talán nem csak a dugásik jutna el egy fiúval.. ÁH. Idegállapot.
"Ha herceget szeretnél magad mellé, viselkedj úgy, mint egy hercegnő.. Ne úgy, mint egy kurva."

2012. február 23., csütörtök

Visszatértem.

Talán végre eljutottam odáig, hogy letudom írni a gondolataimat, érzéseimet. De máris beleakadtam. Nem szeretem, amikor valaki nem tud szépen, összetetten fogalmazni, és csak ír és ír, össze-vissza, helyesírási hibákkal, közben minden második szó 'bazdmeg'.. Egyszerűen undorító. Én is beszélek csúnyán, de azért bizonyos kereteken belül. Egy amolyan elfogadható szinten. :) Szerintem legalábbis.
Így érzem magam. Írástudatlan, fogalmazni képtelen, ostoba tyúknak.. De én nem akarok ilyen lenni, igazán nem, szeretnék olyan lenni, mint régen. Régen még nem volt probléma emlékezni bizonyos dolgokra. Ma meg már.. Arra nem emlékszem, ami tegnap történt. Órákon nem tudok figyelni, mert minek is.. Ezért nem lesz nyelvvizsgám, mert az angolt is nagy ívbe leszarom, pedig régen szerettem. Ma meg már egy épkézláb mondatot nem tudok összerakni. :(
Emberundorom is van. Nem gyengén. Felelőtlen ribancok, faszparaszt fiúk, álbarátok vesznek körbe. (Hatalmas respect a kivételnek!)
Egyedül vagyok, boldogtalanul boldog..

Undorító.

Undorítóak a magukat nagyra tartó (amúgy két fillért nem érő) emberek.. -.- Ez annyira, de annyira fel tud baszni, hogy azt elmondani nem tudom. :@

2012. február 14., kedd

Nem is tudom.

Annyira, de annyira nem tudok miről írni. :/ Azt hiszem most egy kicsit elvesztettem a fogalmazás képességem, a kreativításom, a lelkesedésem. Remélem majd egyszer visszatalálnak hozzám, és újra barátok lehetünk. :)

2012. február 11., szombat

Ajjaj.

Miért nem tudok írni valamiről? Miért, miért? Ilyen unalmas lenne az életem? Oo
LEHET.
"Az életemben annyi darab szakadt le a szívemből, hogy alig maradt valami amivel élhetnék.."

2012. február 9., csütörtök

Kukoricaszellem.

"Amikor megbetegedett, családja a kórházba szállította, ahol kezelték is, de nem tudak mit kezdeni vele. Nem volt láza, nem fájt semmije, csak éppen napról napra betegebb lett. Elhagyta minden ereje, és a kezelések dacára is a halálán volt. (...)
A szerencsétlen beteg nő elsuttogta a papnőnek, hogy kukoricakapálás közben megismerkedett egy férfival. A férfi hirtelen toppant eléje a kukorica közül, pedig az asszony szerint nem lett volna szabad ott lennie. Nem azért, mert a kukorica megántulajdonban volt, hanem mert mielőtt a kapálásba kezdett volna, ellenőrizte a sorokat, és nem látott közöttük senkit. Csodálkozott is egy kicsit, majd amikor beszélgetni kezdtek, úgy érezte, hogy majdnem elalél a gyönyörűségtől. A férfi olyan szépen beszélt vele, ahogy még soha senki életében. Dicsérte a szemét, a száját, az alakját, mindenét, amivel csak egy nőt le lehet venni a lábáról. Ha a férfi akarta volna, hát azon nyomban az övé lett volna, tekintettel arra, hogy szabad volt; az ura már évekkel korábban elhalálozott. A férfi azonban egyelőre nem akarta, hogy az övé legyen... Csupán arra kérte, hogy üldögéljenek egymás mellett szép csendben, kéz a kézben.
Az asszony szerint gyönyörű volt minden, mint a mesékben. Ahogy kézen fogva ült a férfival, ezernyi csodálatos dolgot látott, mintha álmodna. A férfi egy idő után kihúzta a kezét a kezéből, és elköszönt tőle.
Ám előtte szavát vette, hogy másnap is kijön kapálni. Ő meg is ígérte neki. Ettől kezdve az asszony megváltozott. Családjának fogalma sem volt róla, mitől támadt fel benne ennyire a kapálhatnék. Emlékezetük szerint mindig is utálta a kukoricakapálást, most viszont naponta feljárt a kukoricásba, ha kellett, ha nem. Majd egyik napról a másikra fogyni kezdett, mint az égő gyertya. Na, ekkor vitték orvoshoz, persze mindhiába. Elmondta ugyan az orvosának, hogy kapálgatni szokott a kukoricásban, és egy emberrel gyakran el is beszélget, de a doktort nem érdekelte. A papnő azonban azonnal tudta, mi a helyzet. Egy kukoricaszellem szúrta ki magának.
Sokan azt hiszik, hogy a kukoricában szellemek élnek, akik mint a vámpírok, elszívják a kukoricamunkások életerejét.
Állítólag csak ráteszik a kezüket az áldozatra, azok életereje pedig valahogy átáramlik beléjük. És ami a fő: nem marad nyoma. Ettől az erőtől képesek úgy viselkedni, mintha élő emberek lennének. Az életerő olyannyira megváltoztatja őket, hogy láthatóvá válnak, mert egyébként láthatatlanok."

Azon gondolkodtam, hogy vajon a való életben is előfordulhat-e ilyesmi.. Mert bizony egyre gyengébbnek érzem magam. Mintha valaki kiszívná belőlem az életerőmet.

2012. február 7., kedd

Wintertime.


Oly hideg van, röpködnek a minuszok. De azért lehet akármilyen csontig hatoló fagy, a reggeli cigi és kávé szerepel a napi teendők között. Ha majd jönnek a mamutok meg a jegesmacik, akkor is elszívjuk azt a kibaszott cigit. Ha kell, a mamut hátán ülve.
Nos, a bevezető ezennel meg is volt. Muszáj írnom egy blogról, amiről nem tudom eldönteni, hogy az író képzelete-e vagy a rideg valóság. Annyira élethűen ír le bizonyos dolgokat, hogy elhiszem. Mondjuk ebben az is közre játszhat, hogy naiv vagyok. Majd ha a lelkem készen áll rá, megkérdezem az illetőtől, hogy mi is az igazság. Mer én folyton azt kutatom. Az IGAZSÁGOT.
Nem érzem a lábujjam. Nincs is lábujjam.
Azt hiszem az én szívem csak a hatalmas szeretet melegítheti fel..